Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Dobos László intése

2016.06.15. szerda, 13:59

1 437 megtekintés
MÁTÉ LÁSZLÓ (KASSA)

Szűk háromnegyed éven belül kétszer is találkoztak Dobos László családtagjai, tisztelői és szülőhelyének polgárai Királyhelmecen, hogy emléket állítsanak városuk neves szülöttjének. 2015. október 17-én egy záporos őszi napon, és 2016. június 4-én egy napfénytől szikrázó nyár eleji napon.

alt

Máté László


Két évvel a halála után két emlékhely a szülővárosban; először egy szobor, a napokban pedig egy emléktábla a szülőházon! Példa nélküli összesereglés és tiszteletadás Bodrogköz szívében – fővárosában! -, ami elsősorban arról tanúskodik, hogy Dobos Lászlót – életében és halálában – gyökerei mélyen a szülőföldhöz kötik; másodsorban arról is, hogy a szobor és emléktábla állítása a királyhelmeciek, bodrogköziek és egész itteni nemzeti közösségünk hűségéről tanúskodik, minősít és rangosít is bennünket egyben.


Az emléktábla leleplezésének időpontja is üzenet értékű volt, mert a trianoni békediktátum napján, amely nap 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja, került sor. Dobos László sokat foglalkozott Trianonnal, alaphangneme nem a gyász és a kiúttalanság volt, hanem a maradék sorok rendezésének a szándéka, közösségeink megerősítése, építése. Ott volt benne máig tanulságos figyelmeztetése is: Az újkori magyar történelem drámája: megosztottságunk…,önkezünkkel ássuk egymástól elválasztó árkainkat….


Igen, sok még a belénk szorult egymás iránti bizalmatlanság, gyanakvás, gyűlölet, türelmetlenség, egymás elleni feszülés, irigység, sokkal több, mint amit a generációkba bekódolt traumák – kitelepítés, deportáció, reszlovakizáció, erőltetett asszimiláció és egyéb megalázó meghurcolásaink –, a mai napig tartó másodrendű állampolgári helyzetünk indokolttá tennék. Mindennapjainkból hiányzik az egymás iránti türelem, odafigyelés, nemzettársunk helyzetébe való beleélés képessége (empátia) – egymás elfogadása és meghallgatása. Helyzetünk Nemeskürty István könyvcímére emlékeztet: Önfia vágta seb, illetve a saját farkába maró kígyót asszociálja. Mert az egyre gyarapodó ünnepi műsorok mellett sokasodó hétköznapi találkozókra is volna szükségünk: beszélgetésekre – egymás meghallgatására. Mindehhez önmagunkból kellene kiindulni, önmagunkkal megbékülni, és akkor a környezetünkkel is megbékülünk. József Attila fiatalkori versében mondta ki: Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni…, közöttünk is szükséges volna mindig újra éleszteni, és naponta rakni – a bizalom és a szeretet tüzét.

alt


A két Dobos László emlékhely a királyhelmeciek, bodrogköziek és egész közösségünk összetartozását szolgálja a Nemzeti Összetartozás Napjával együtt. Ahogyan elválaszthatatlan szálak kötnek szüleinkhez, felmenőinkhez, a minket felnevelő közösség iránt is vannak kötelességeink: megtartani nyelvüket, hagyományaikat, támogatni magyar nyelvű óvodáinkat, iskoláinkat, egyházi és kulturális közösségeinket, mert a megmaradás parancsa mindenkit megszólít. A Németh László által megálmodott emelkedő nemzet útjára csak akkor léphetünk, ha nemcsak magunkat, hanem egymást is emeljük (és nem tiporjuk le). Az asszimiláció ellenszerét pedig találjuk meg a disszimilációban – nyelvünk bátor használatában mindenhol. Csak egy példa: miért kellene nekünk alacsonyabb rendűnek érezni magunkat két-három nyelv birtokában azokkal szemben, akik csak egy nyelven beszélnek, és önteltségükre egyedüli igazolás a birtokon belüliség?! Mi is birtokon belül vagyunk, és a többlet az oldalunkon van. Vagy itt vannak a vegyes házasságok. Felmérések igazolják, hogy 86 százalékban mi alkalmazkodunk, gyakran feladva nyelvünket, hagyományainkat. Miért nem vagyunk hirdetői és alkalmazói annak az elvnek, hogy minden szülő saját anyanyelvén kommunikáljon gyermekével, ami a gyermekeknek kiskorától kétnyelvűséget és két kulturális kötödést biztosítana, megelőzve így a gyermekek és unokák későbbi számonkérését: Miért nem tanítottatok meg engem magyarul, amikor itthon és a világban is milyen hasznát vehettem volna a magyar nyelvnek?!

Sajnos,hogy a disszimilációra nincs stratégiánk, cselekvési programunk, sokszor önbizalmunk sem.


De legyen még egy másik példa is: Királyhelmecen, de más városainkban, falvainkban egyaránt, elvárjuk, hogy az odatelepült többségi nemzet tagjai megtanulják a nyelvünket és tartsák tiszteletben hagyományainkat. Ez évszázadokon át így működött: oda-vissza alapon!


A királyhelmeci emléktábla-avatás meghitt hangulatát növelte a Dobos László választott lakóhelyéről, Pozsonypüspökiből érkezettek autóbusznyi sokasága Jégh Izabella szervező, Nagy Elza Csemadok elnök és Takács András néptáncmozgalmunk legendás alakjának a vezetésével. Nekik (is) köszönhető, hogy a nagy Bratislava árnyékában – ellentétben a többi Pozsony környéki kisebb és valamikor magyarok lakta településekkel – Pozsonypüspökiben még van helye a magyar szónak és magyar kultúrának, és Dobos László sírját a családtagokon kívül az egész ottani magyar közösség magáénak vallja. A másik momentum pedig a kassai DOLIT (Dobos László Irodalmi Társaság) képviselőinek jelenléte és koszorúzása. Mert ha Királyhelmecen két Mécs László társulás is működik (amelyektől elvárandó, hogy nemcsak beszélő viszonyban legyenek, hanem kölcsönösen is támogassák egymást!), annyi erő és vitalitás még van (?) akirályhelmeci magyarok körében, hogy Dobos László életét és munkásságát egy ottani polgári Társulás vállalja fel és vigye tovább. Ahogyan ezt a két emlékhely állításánál a Királyhelmeci Mécs László Polgári Társulás elnöke, Csurgó Dezső tanár úr fáradhatatlanul, a kilencedik ikszhez közeledve is fiatalos lelkesedéssel tette!


A Dobos László által megfogalmazott intésből arra következtethetünk, hogy megmaradásunk záloga az lehet, ha minden napunk a Nemzeti Összetartozás Napja lesz. Dobos László és a kisebbségi magyar irodalmak apostola, Czine Mihály kíséretében több helyen megfordultam. Ők érkezésükkor minden kedves ismerősüket – férfiakat, nőket – egyaránt megöleltek. Öleljük meg mi is egymást találkozásainkkor, mert az közismerten pozitív energiát ad. Hangoljuk hozzá magunkat minden alkalommal: Fel a szívvel – föl a lélekkel!



Forrás: Felvidék.ma. Fénykép: Tökölyi Angéla. Az írást a szerző engedélyével vettük át. 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu