A Sátoraljaújhelyen 14 éve indult (anyanyelvi, nyelvész- és magyaróra) néven is futó Élő magyaróra tábor idén kapcsolódott a Rákóczi Szövetség Összmagyar tanártáborához. A világ minden részéről (Kolumbiától Ausztráliáig) a határokon túlról és Magyarországról több mint 300 tanár július 14-én vasárnap érkezett meg Sátoraljaújhelyre. * Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnökének köszöntője után megkoszorúzták Halzl József alapító emléktábláját. * Az első nap estéjén a táborlakók választhattak a focimeccs és a borkóstoló között, melynek során elkezdődött az ismerkedés. A magyaróra-táborosok először a kárpátaljai és a szilágysági kollégákkal ismerkedtek meg.
Háború, gyűlölködés közepette hangsúlyozni kell a szeretetet, ezekkel a szavakkal kezdte előadását a szeretet kognitív nyelvi megközelítéséről Kövecses Zoltán professzor. A hétköznapi szeretet-szerelem-isteni szeretet vonalán haladt, a fogalmakat a gondolkodásunkat meghatározó metaforák alapján boncolgatta. A szeretet: melegség, tűz, láng, testben lévő és nagytömegű folyadék, valamint éhség, szomjúság (elemi szükséglet). * Széplaki Erzsébet magyartanárdíjas, érdemes tankönyvszerző az alfa-generációt megszólító nyelvtantanítási módszereit mutatta be. Az előadáshoz kapcsolódó közös játékba öt csoport kapcsolódott be: az Üveghíd, a Még élő magyartanárok, az 5-ös, azaz legvidámabb barakk, a Sátor alján és a Mézesmadzag nyalók. A magyartanárfórumon a központi téma az új érettségi volt. * Terdikné Takács Szilvia és Pölcz Ádám az Kazinczy Műhely Anyanyelvi piknik nagysikerű, országjáró rendezvénysorozatát mutatta be.
Ki beszél helyesen? Erre kereste a válaszokat Minya Károly főiskolai tanár, az MNYKNT alelnöke. A magyar nyelvben nyelvi kultúrában lévő összetartó erőről beszélt Balázs Géza prof3esszor. Hangsúlyozta, hogy ezek a nézetek nagyon közel állnak a kognitív nyelvészeti felfogásokhoz. * Az alfák az első teljesen digitális generáció, a mai „egybeírt és nem egybeírt magyartanárok” az ő tanáraik, nekik készít műsorokat az M2 gyerekcsatorna, mondta Vass Éva csatornaigazgató. A csatorna munkatársa, Szentendrei Adrienn az alfáknak szóló versfilmeket mutatta be (Anyám tyúkja, az Arany Lacinak, a Nemzeti dal). Magyartanári megbeszélés zárta a napot (no meg megmártózás az úszómedencében az év legmelegebb napján). Pólófelirat: Soha ne packázz a magyartanárral…
A nagyapa megírta Az élő Gárdonyit, a dédunoka Az élő Gárdonyi arcot. Keller Péter mérnök küldetésének érzi Gárdonyi emlékének ébresztését, egyúttal egyedülálló mérnöki látásmóddal, a folyamattervezés bevetésével ábrázolja a Biblia által mélyen áthatott művészetét. * Játsszatok (nyelvi játékokat), erre buzdít Terdikné Takács Szilvia és sok-sok példát mutatott be erre az irodalomora.hu oldaláról. * Pregitzer Fruzsina Uram, nem látta Magyarországot? című előadóestjét hozta el az Élő magyaróra táborba. * A Rákóczi összmagyar táborból sokan elcsábultak az „egybeírt” magyartanárok programjaira. A két tábor lakói felkapaszkodtak a várba és megtekintették a város új büszkeségét, a nemzeti összetartozás hídját.
„Sátoraljaújhely: a magyar nyelv városa” táblánál találkozott csütörtök reggel Szamosvölgyi Péter polgármester és az ötletadó: Balázs Géza. * Az Élő magyaróra tábor ráadásnapján esszékonferencián vehettek részt az érdeklődők a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumában. Nyiri Péter igazgató köszöntője után meghökkentő stílusokról, szövegekről volt szó. Balázs Géza Hamvas Béla, Temesi Ferenc, Nagy Gáspár, Weöres Sándor, Szőcs Géza különlegesen szervezett szövegeire hívta föl a figyelmet, Minya Károly egy antiirodalmi nyelvezetre (A test angyala), Varkucs Róbert a mai szlengre és mémekre, H. Tóth István a humorra, Lózsi Tamás és a konferenciát vezető Pölcz Ádám a retorika „szellemes” eljárásaira. * Balázs Géza zárszavával, valamint a múzeum, az emlékcsarnok, és Kováts Dániel–Fehér József emlékpadjának megtekintése után véget ért az Élő magyaróra tábor. Következik a 15.
Egy résztvevő bejegyzése: A nagyszerű előadások, melyek olyan kulcsszavak köré szerveződtek, mint a szeretet metafizikája, közösségformálás, tenni akarás, hogy legyen jövőnk, a szakma szeretete…(ezek Balázs Géza tanár úr összefoglaló szavai), megerősítették bennünk a hitet, hogy “a pedagógusok és a tanulnivaló mindenhol jelen van. Életünk minden egyes perce felkínálja nekünk a lehetőséget, hogy odafigyeljünk.” (Wayne Dyer) Nagy öröm volt az is, hogy a tanulást összekötöttük a pihenéssel és a feltöltődéssel…, ezért nagyon hálásak vagyunk azoknak az embereknek, akik boldoggá tettek minket ezekben a napokban: szervezők, előadók, hallgatók, és főleg a régi és új barátok, hiszem “ők a bájos kertészek, akik kivirágoztatják a lelkünket.” (Marcel Proust)
Fényképalbum: https://www.facebook.com/ciavoi.andy
0 hozzászólás