A második világháború után egy szegényparaszt családból származó tanító, zeneművész tanár világhírű iskolát alapított a Békés nagyközségtől nyolc kilométerre lévő Wenkheim-kastélyban, Tarhoson. Gulyás György iskolaalapítását támogatták a népi írók; Darvas József, Németh László, a biharugrai Szabó Pál, Féja Géza, Illyés Gyula és az akkori vallás és közoktatásügyi miniszter, Keresztúry Dezső.

Gulyás György a népdal, gyermekdal zenei funkcióján túl, annak nyelvvédő szerepével is indokolta a magyar zenei anyanyelv és általa a zenei gondolkodás elsajátításának fontosságát. Mint írja: „A dalban élő sokoldalú nyelvkincs zsenge korban beültetve, s a dallam segítségével egész életre rögzítve: jobb védelem a nyelvromlás ellen, mint az úgynevezett nyelvvédő könyvek vaskos kötetei.” Ezen túl az énekiskola feladata volt zenei önképzőkörök létrehozása, népi játékok, balladák, mondókák tanítása; valamint közösségi életmód kialakítása és meggyökereztetése. A zeneiskola 1954-es megszüntetéséig országos hírű lett. A megszüntetés évében 43 zongorista, 40 hegedűs, 23 csellista, 12 fuvolista, 19 klarinétos, 11 rézfúvós, vagyis összesen 148 hangszeres tanulója volt a tarhosi iskolának. Gulyás György Bűneim… Bűneim? címmel 1988-ban jelentette meg az iskola történetét bemutató dokumentumkönyvét.

Tarhos híres tanulói közül néhány: Szokolay Sándor, Bozay Attila, Mező Imre zeneszerző, Tarjáni Ferenc kürtművész, Mező László csellóművész, Csukás István költő, aki hegedűművésznek készült. Gulyás Györgynek sikerült a semmiből egy olyan intézményt létrehoznia, mely nyolcéves működése alatt bebizonyította, hogy vidéken is lehet európai értéket teremteni. Az egykori énekiskola 2007-ben Magyar Örökség díjat kapott, 2016 tavaszán pedig a Nemzeti Értéktárba került.

Az iskoláról szép elemző tanulmányt írt Dévai Adrienn: Volt egyszer egy Békés–Tarhos… címmel a Gyermeknevelés című folyóirat 2021/3. számában.

Képeink 2018-ban, a zeneiskola fölélesztését szolgáló kezdeményezések időszakában születtek. (Kép: Balázs Géza és Mayer Péter)