Szentkirályszabadján, 1944. október 31-én vetette papírra a Negyedik razglednica című, jelen tudásunk szerint utolsó versét Radnóti Miklós költő, aki egyes kutatások szerint 1944. november 9-én, nyolcvan éve, bestiális körülmények között halt meg Abda község határában.

Generációk óta szinte napra és órára pontosan tudjuk, hogy 1944. augusztus 29-én indították erőltetett menetben az egykor-volt Jugoszlávia területén a Lager Heidenau foglyait, közöttük Radnóti Miklós magyar költőt is a bori lágerba. Innen szörnyű várakozás után erőltetett menetben hajtották tovább a halálmenetet Belgrádon, majd Bácskán keresztül.

Mi volt az erőltetett menet?

Ez egy katonai szakkifejezés. A túlságosan nagy, gyötrő erőkifejtést megkövetelő, hajszolt menetet nevezik így. Radnóti Miklós 1944. szeptember 15-én egy ilyen erőltetett menetből, az emberi tűrőképesség határhelyzetéről tárgyilagos hangon, ugyanakkor erőt nyújtó idilli képekben tudósította az utókort az Erőltetett menet című, belső vitát és a vágy–valóság küzdelmét tükröző képversében.

Nélkülözés, félelem, reménytelenség és az SS-legények vérengzései jutottak osztályrészül a költőnek és munkaszolgálatos társainak. 1944. november 9-én két osztrák SS-katona közreműködésével huszonkét járásképtelen, végsőkig elcsigázott beteg foglyot, köztük Radnóti Miklóst is agyonlőtték az abdai határban.

A razglednica szerb szó, képeslapot jelent.

A négy darabból álló Radnóti Miklós-versciklus a szörnyű menetelés véres stációit örökítette meg ezekben a képeslapokban.

A külső zűrzavar és a belső biztonság verse az első képeslap.

1   Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul, / a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull; / torlódik ember, állat, szekér és gondolat, / az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad. / Te állandó / vagy bennem e mozgó zürzavarban, / tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan

/ s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál, / vagy korhadt fának odván temetkező bogár.   1944. augusztus 30. A hegyek közt

A valóság és az idill képei ellenpontozódnak a második razglednicában.

2   Kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.
Itt még vizet fodroz a tóra lépő
apró pásztorleány
s felhőt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.   Cservenka,1944. október 6.

A véres valóság iszonyatos képei tornyosulnak a Mohácson keltezett harmadik képeslap szövegében.

3     Az ökrök száján véres nyál csorog, / az emberek mind véreset vizelnek, / a század bűzös, vad csomókban áll. / Fölöttünk fú a förtelmes halál.   Mohács,1944. október 24.

Ama nagypénteki szörnyű esemény óta János apostol tanúságtevését juttatja eszünkbe: „Beteljesedett” (Jn 19,30) az igazak vétlen szenvedése, így akkor is, amikor a negyedik razglednicát olvassuk Radnóti Miklóstól.

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. –
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen. Szentkirályszabadja, 1944. október 31.