Legutóbbi hozzászólások

Identitásőrzés Kazinczy szülőföldjén

2015.05.18. hétfő, 20:23

3 515 megtekintés
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezte meg a vasárnap zárult, 13. alkalommal szervezett Anyanyelvi Konferenciát.

 alt
„A társaság programnyilatkozata a határon átívelő nemzetegyesítés anyanyelvi, kulturális téren való leképzése és megfogalmazása. Ebben a gondolatmenetben fontos vonatkozás, hogy édes anyanyelvünk reformátorának és nagy apostolának, Kazinczy Ferencnek a szülőföldjén gyülekeztünk egybe” – köszöntötte a rendezvény résztvevőit Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke.

Kitért arra, hogy az Erdélyi levelek szerzője művének Előbeszédében fájdalmas tárgyszerűséggel állapítja meg, hogy a korabeli Magyarország nem ismeri Erdélyt – Kazinczy Ferenc azért is kél útra, és vállalja rendhagyó felfedező útjának rendkívüli fáradalmait, és írja meg nagy visszhangot kiváltó „leveleit”, hogy Erdély újrafelfedezésének Kőrösi Csoma Sándoraként a tájékozatlan közvéleményt és kortársait ráébressze eme „terra incognita” – az ismeretlen Erdély – gazdagságára és szépségeire. „Könyvének tanulsága és üzenete manapság is, változatlanul, vagy ha lehet mondani, még inkább időszerű” – fogalmazott Tőkés.

Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. „A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét” – fogalmazott, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezetmegtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen.

„Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is” – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor elmondta, az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben.

Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere. Az első konferenciát még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben.

A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu