Fűzfa Balázs szombathelyi irodalomtörténész többek között Ottlik Géza munkásságának kutatója. A Bolyai Önképző Műhelynek pedig kezdetektől alapvető olvasmánya Ottlik regénye, az Iskola határon. 2016-ban Fűzfa Balázs tanár úr kalauzolta a Bolyai Önképző Műhely egyetemi hallgatóit Szombathelyen és Kőszegen – az élményszerű irodalomtanítási programhoz kapcsolódva.

A regényben nincs megnevezve Kőszeg. De az életrajzból azonosíthatóan a történet a kőszegi katonai alreáliskolában játszódik, amelynek növendéke volt Ottlik Géza 1923—1926 között. A egyetemisták az épület előtt reggeli tornát, „csuklógyakorlatot” végeztetek, majd pedig a parkban futóversenyt rendeztek: „Csak a csuklógyakorlatnál kezdett pirkadni. Aztán az étteremben égtek a lámpák, és mialatt reggeliztünk, akkor világosodtak lassan az ablakok. (…) Medve kiügyeskedte, hogy reggelente a csukló helyett is mezeiztünk: körülfutottuk a park felét. Végigbumliztunk a főallén, le a kapuig s a külső fasoron vissza. Medve vezette a bolyt. Trikóban, fekete klottnadrágban futottunk, pedig sokszor még hűvös volt a korai óra. Volt egy padunk, ott raktuk le mindig a zsávolyruhánkat. Végül Drágh is beszállt hozzánk kilencediknek. Unta a zászlóalj csuklógyakorlatát nézni, mint közönséges szakaszparancsnok. Jó középtávfutó lett.”

Az egyetemisták fölkapaszkodtak a hálóterem ablakába: „A hálóteremnek három irányba néztek az ablakai, délnyugatra, északnyugatra és északkeletre. M. az egyik délnyugati, vagyis az épület homlokzata felőli ablakban könyökölt. Alkonyodott. A nap már lebukott a hegyek mögött, de még nem volt este. Egyáltalán nem volt este, majdnem világos nappal volt. A napot csak eltakarták a Keleti Alpok nyúlványai, de voltaképpen még nem szállt le. Tisztán meg lehetett különböztetni odalent a színeket, a lombok zöldjének többféle árnyalatát is. (…) De még nem volt este, csak leszállt a nap a hegyek mögé. M. nézte az eget, és látta is, amit néz. Közel kilencszázszor fog még így leszállni a nap az Alpok nyúlványai mögé, de ő soha többé, vagy legalábbis rettenetesen sokáig nem fogja látni, amit néz. (…) Fura dolognak látszik a nyugati határ szélén védeni egy kis várat a belülről jövő töröktől, amikor az ország már elveszett, s az ellenség itt már éppen kifelé menne. Nem is lett volna értelme, ha a védők nem tudják, hogy a hazájukon kívül még egy sokkal kisebb és egy sokkal nagyobb hazájuk is van; s ezt mind a kettőt megvédték: a városukat, ahol születtek, és a világrészüket, ahol senki sem borotválta a koponyáját.”

Kőszegen ma is áll a ház, melynek felirata a regény egyik részében visszatér: „Non est volentis neque currentis sed miserentis dei” (Azaz: Nem azé, akinek arra akaratja vagyon, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.)

Az iskolaépület mögött bújik meg a kórházépület, ahol Bébé és Medve is eltöltött némi időt: „Úgy tettünk, mintha nem történt volna semmi, és soha életünkben erről nem beszéltünk. Mint ahogy csakugyan elég semmiség volt az egész; csak Medve pillantásából és főképp a zavarából tudtam meg, hogy hirtelen ő is olyasfélét érzett, mint én. Valahogyan aztán mégsem felejtettük el soha ezt a semmiséget. Nem csodálkoztam, amikor három évtized múlva újra olvashattam Medve hátrahagyott kéziratában; csupán az lepett meg, hogy szóról szóra emlékezett minden részletre: még a „patyolat” kifejezésre is, amit pedig máskülönben én sohasem használtam. Március elsején mégis kirúgott bennünket az öreg, mint a patyolat, de hát így is csúcsteljesítmény volt részemről: tíz napot töltöttem a kórházban, Medve pedig nyolcat.”

A regény egyik meghatározó gondolata akár tanács is lehet az olvasónak: „Ez mindig így van: semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen. Hálára sem tart igényt a sors.”

Élményszerű irodalomtanítás: talán éppen ilyen programokkal lehet közelebb hozni az irodalmat a diákokhoz.

További képek: https://bom.hu/bon-bom-2024-december/