Az MNYKNT esszékonferencia-sorozata, Széphalom, 2024. július 18.
Az MNYKNT 2011 óta rendezi meg nyaranként a széphalmi esszékonferenciákat. Idén a 14. alkalommal a sátoraljaújhelyi Élő magyaróra tábor ráadásnapján került sor a rendezvényre a Magyar Nyelv Múzeumában. Az esszékonferencia sétával kezdődött és sétával zárult: a résztvevők megcsodálták a rendbehozott Kazinczy-kertet, a szökőkutat, és Kováts Dániel–Fehér József emlékpadjánál megemlékeztek a két kiváló szakemberről, Kazinczy-kutatóról. Az esszékonferencia résztvevőit Nyiri Péter igazgató köszöntötte.

Balázs Géza Hamvas Béla, Temesi Ferenc, Nagy Gáspár, Weöres Sándor, Szőcs Géza különlegesen szervezett szövegeire hívta föl a figyelmet: Hamvasnál és Temesinél a keleti alkímia és harcművészetek irányító mozzanatára, Nagy Gáspárnál és Szőcs Gézánál a képszerűségre, Weöres Sándor kapcsán a zenére.

Minya Károly Parti Nagy Lajos: A test angyala című könyvének sajátos antiirodalmi stílusát mutatta be azzal a megszorítással, hogy bár érdekes a könyv stílusa, de ilyen könyvet csak egyszer olvas el az ember, szemben – mondjuk – Dosztojevszkijjel.

Varkucs Róbert a ma élő szlengre és az általános iskolások által gyártott mémekre (POV, Rizz) irányította a figyelmet.

H. Tóth István eddig 49 nemzetiségű (nyelvű) fiatalt tanított magyarra, és élményeiből olyan nyelvi példákat mutatott be, amelyeken nem csak elcsodálkoztak, de igencsak meg is lepődtek a diákjai.

Lózsi Tamás és a konferenciát vezető Pölcz Ádám a retorika „szellemes” eljárásait ecsetelte. A retorika nem használta korábban a humor fogalmát, de szellemes megoldásokat (pl. akumen) igen.


A széphalmi esszékonferenciák sorozata
2011. jún. 18. Nyelv és lélek
2012. jún. 16. Étel és nyelv
2013. jún. 22. Weöres Sándor 100 „élménykonferencia”
2014. jún. 21. Irodalmi nyelvünk szülőföldjén
2015. jún. 20. Lőrincze 100
2016. jún. 18. A legnagyobb magyarok… Széchenyi István születésének 225. évfordulójához kapcsolódva
2017. jún. 24. Arany 200.
2018. jún. 23. 150 éves Eötvös József népoktatási törvénye
2019. jún. 22. II. Rákóczi Ferenc-esszékonferencia
2020. jún. 20. Titkos Trianon. Irodalmi, művészeti összeállítás
2021. július 3. Benkő Loránd 100, Deme László 100, Bencédy József 100, Wacha Imre 90 éves emlékkonferencia
2022. július 9. A legszebb novellák nyelvezete (Karinthy, Kosztolányi, Hajnóczy, Gozsdu Elek, Kötter Tamás, Szántó T. Gábor…)
2023. július 8—9. Petőfi-szótár. (Bartal Csaba, Dénes Ágota, Minya Károly, Balázs Géza előadása) előadása
0 hozzászólás