DR. ARATÓ BALÁZS (MNYKNT)

A színház nyelve sokszor volt központi kérdés a magyar művelődés történetében. A magyar színház nyelve a kódexekben gyökerezik, a fordításokban, az iskoladrámákban, a barokk kastélyok házi színháztermeiben, a vándorszínészek küzdelmeiben acélosodik.

Míg el nem érkezünk az önálló magyar nyelvű színház megszületéséhez. Ebben az eseményben találkozik a kibontakozó nyelvművelés és a színjátszás. 1790. október 25-én indul meg Kelemen László vezetésével a magyar színjátszás Budán. 230 éve, 1792-ben Kolozsvárott alakul meg az első magyar színtársulat. „A színjátszók tanult emberek voltak, telve a magyar nyelv ápolására s a műveltség terjesztésére irányuló hivatástudattal.”

A magyar nyelv, irodalom és a színház kapcsolata elválaszthatatlan. A színház nyelve mindenkor minta volt: mert a színház volt a nyilvánosság első igazi terepe, a színpadon való megszólalásnak kiemelt jelentősége, rangja volt. A színház nyelve mindig egy kicsit az „összekacsintás” nyelve is volt, vagyis a teljesen ki nem mondható mondatoké, amelyekkel üzenhettek egymásnak az emberek.

A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága a világ magyarságának egyesülete. Magyarország vagy anyaország központtal kívánja összefogni a teljes magyarságot, a magyar nyelv, irodalom, kultúra képviselőit, barátait, most például a színházszerető közönséget.

Tudjuk, hogy nem mindenhol van magyar nyelvű színház, ahol magyarok élnek. Ezért érezzük szimbolikus jelentőségűnek, hogy „természetes szövetségünk” székhelyén, a magyar nyelv szakrális helyén, a Nemzeti Színházban tartjuk az idei magyar nyelv hete rendezvényét. Hiszen a színház az, ahol nagyon ügyelnek a szép és helyes magyar beszédre, a régi és az új magyar nyelvre, amely összefogja a nemzedékeket és megtart bennünket magyarnak.

Elindultak a Petőfi-év rendezvényei, élen jár ebben a Petőfi Kulturális Ügynökség, s annak is Kazinczy Műhelye, a magyar nyelvstratégia otthona. És ne feledkezzünk el arról, hogy Petőfi is volt vándorszínész.

Hamarosan bemutatjuk Nyelv és lélek könyvsorozatunk új darabját, Minya Károly Színház és nyelv című könyvét, amelyben a színházrajongó nyelvész 50 írásban mutat be színházi nyelvi jelenségeket, valamint egyes színdarabok nyelvét. A maga nemében páratlan munka: mert a színházról rendszerint színházi szakemberek beszélnek, és nem nyelvészek.

Színház és irodalom, színház és nyelv kapcsolata szóbakerül a júliusi, magyartanároknak tartott rendezvényünkön, az Élő magyaróra táborban, valamint ősszel a színházszemiotikai konferenciánkon.

Folyóirataink ugyancsak természetes szövetségesei a színháznak: az Uránia eleve a Színház és Filmművészeti Egyetem folyóirata, a Magyar Kultúra Magazin a Petőfi Kulturális Ügynökségé, a Magyar Nyelvőr pedig már nevéből és 150 évéből is adódóan az élő magyar nyelvi kultúra őrzője.

Meggyőződésünk, hogy a színház jobbá teheti az embert, az emberiséget, például az emberi szó kapcsán: részben a szépen formált szóval, gondolattal, részben az igaz érvelés tanításával. És az is a meggyőződésem, hogy az átgondolt és szépen formált szavak átugorják a határokat, el tudnak jutni a legkisebb települések legapróbb házaiba, és derűt, örömöt, megnyugvást, közösséget tudnak jelenteni a „nyelvi hazában”.