A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja által 2021. július 16–17. között megrendezett, Az irodalom és a kultúra életető közege: a lokális és a regionális 2. című konferencia keretén belül vendégünk volt Orbók Sándorné Székely Ilona, Székely János lánya. Az író lányával Balázs Géza és Balogh Andrea folytatott kötetlen beszélgetést. Részletek.

A teljes interjú itt olvasható: https://e-nyelvmagazin.hu/2024/10/18/senkit-sem-erdekel-a-masik-orbok-sandorne-szekely-ilonaval-szekely-janos-lanyaval-beszelget-balazs-geza-es-albu-balogh-andrea/

BG: Boldogtalan ember volt?

SZI: Szerintem boldog volt, mert azzal foglalkozott, ami érdekelte. Nem érdekelték az apróságok, csak a lényeg, és volt, hogy úgy látta, hogy ez a lényeg, nem az, amit más látott annak. Úgy érezte, hogy időpazarlás lenne mással foglalkoznia. Viszont a mindennapi életnek a kis dolgai nagyon megkínozták, és jaj, hogy mennyire nem szerette, ha kötelességek vártak rá, és valahova el kellett mennie. Például el kellett mennie valakit elhozni az állomásról autóval, nagy sziszegés volt és nagy fújás, aztán elment, de a terhére voltak az ilyenek. De ettől nem boldogtalan az ember.

BG: Értekezletek? Amikor voltak az Igaz Szóban? Azt szerette?

SZI: Nem. Biztos nem szerette.

BG: Itt egy kép egy értekezletről.

SZI: Szerintem sajnálta az időt, hogy mennyi hülyeséget mondtak, mert hogyha értelmes dolgokat mondtak volna, biztos szerette volna. Élete vége felé többször nekünk is megmondta, teljesen fölösleges, hogy az emberek beszéljenek egymással; azt tapasztalta, hogy senki se kíváncsi senkinek a véleményére, mindenki csak az övét mondja, mondja, mondja. Azt mondta, senkit sem érdekel a másik. És valóban lehetett valami igaza, mert ugyan kit érdekel Székely János gondolata?

BA: Mesélt-e otthon a munkájáról? Mesélt-e magáról a családnak?

SZI: Nem mesélt, hanem beszéltünk egymással.

BA: Úgy értem, hogy beszélt-e a munkájáról, a gondjairól, ezekről a szerkesztőségbeli apró-cseprő dolgokról?

SZI: Sok mindenről szó esett, sok mindenről, de nem mondhatnám, hogy hazajött és mindig elmesélte otthon nekünk, hát kisgyerekek voltunk. Tizennyolc éves koromban elkerültem otthonról, azután nem is laktam soha otthon. Édesanyámmal sokszor megbeszélték ezeket, amik történtek, mert ott is voltak ilyen átalakítások, fúrások-faragások, kirúgások. Ilyenek voltak abban az időben, máskor is voltak, most is vannak, biztos, és azokat megbeszélték. Általában tisztán kiderült, hogy ki jellemtelen, ki milyen, nem volt titok ez. Általában édesanyámmal egyetértettek ezekben a dolgokban. Erkölcsileg nagyon közös hullámhosszon voltak. Aztán voltak persze más problémák is, veszekedések, ezeket elmondták, beszélgettek róla és mi is hallottuk, de én nem jegyeztem meg. Kicsi voltam és nem is érdekelt annyira.

BG: Kik voltak a barátai, és egyáltalán voltak-e olyan barátai, akikkel összejárt, meghívott, akikkel vacsorázott, vagy koccintott?

SZI: Két dolog volt az életében, amit egyébként édesanyám mint férfi bolondériákat mély megvetéssel illetett: a vadászat és a bridzs. Volt neki egy kis kompániája, akik hetente összejártak bridzsezni, mindig máshoz mentek, ez volt a társasága. Egyébként nem jellemző, hogy eljártak volna hozzánk. Egy-egy barátja vagy ismerőse Kolozsvárról bejött, beszélgettek, de nagy társasági életük nem volt.

BG: Miért tagadta meg a díjak átvételét?

SZI: Leírta amúgy. Azelőtt őt sokan támadták. Azt mondta, hogyha akkor nem kellettem, most se kelljek. Ő elterjesztette maga körül és ezt hangoztatta, hogy márpedig ő nem törődik a társadalom és az emberek véleményével. Úgy érezte, hogy nem értékelik, el sem gondolkoznak azon, amit ő mond, és nem érdekel senkit, akkor hagyjanak neki békét. Úgyhogy aztán a díjakat nem tudom, hogy ajánlották neki, vagy csak úgy elterjedt, hogy jobb, ha nem is adnak neki.

SZI: De most hallottam, hogy valamit mégis elfogadott, talán nem akarta megsérteni a díjazókat…

BG: Színikritikusok díja, valami ilyesmi hangzott el a konferencián. Most egy kicsit távolabbi kérdést tennék fel. Tehát ha nem abban a rendszerben él, más ember lett volna?

SZI: Nem, nem. Nem lett volna más ember.

BG: De határozottan állítja!

SZI: Egyik rendszer sem jó. Ez volt az alapállása. Melyik rendszer jó? Ez talán jobb? Az általános dolgok érdekelték, nem az, hogy pont akkor mi van. A transzilvanizmusról is szó esett, az olyan periférikus dolog a világegyetem szempontjából. Őt az alapvető dolgok érdekelték, az ember alapvető természete, az alapvető folyamatok a társadalomban, és az a következtetés, amire jutott, nem volt túl optimista az emberre nézve.

BG: Mint Székely János lánya, nyilván, hogyha találkozik az édesapja nevével, valahol rádióban, televízióban, színházban, baráti beszélgetésben, akkor fölkapja a fejét. Hányszor kapja fel a fejét egy évben?

SZI: Nem olyan sokszor, de vannak olyan jóismerőseim, akik szoktak egy sms-t küldeni, hogy van a rádióban valami, olyankor meghallgatom. Nem nagyon népszerű és igazából én most ide is csak azért jöttem el, mert örvendek, hogy egyáltalán foglalkoznak vele, mert azért nem egy nagyon divatos ember ő most sem.