Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

„Szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell ész…” – szerelem Eisemann-nál

2018.08.05. vasárnap, 16:16

1 748 megtekintés

BLANKÓ MIKLÓS (BUDAPEST)

 

Idén százhúsz éve született Eisemann Mihály halhatatlan zeneszerzőnk. Számos író egyszerű és bohém szövege Eisemann nevével került be a magyar zene- és színháztörténetbe, s ezen keresztül a köztudatba, a mindennapi nyelvhasználatba.

Az 1930-as, 40-es évek kupléit, sanzonjait és operettdalait a popzenén felnőtt és felnövő fiatalok nem érzik már magukénak, de az Eisemann-dalok sorai máig ismerősen csengenek, mondhatni, szállóigévé váltak, és a népdalokhoz hasonlóan beívódtak a kultúránkba.

És miért váltak azzá? Talán éppen azért, mert a legáltalánosabb emberi érzésekről van szó bennük – főként a legszebbről, a szerelemről. Eisemann nem feledkezett meg a szerelem semelyik dimenziójáról sem: a vágyakozásról, a beteljesülésről, az elmúlásától és az elengedésről sem. Talán nincs is olyan szerelmi helyzet, amelyre ne lehetne egy dalt találni tőle…

Azt ugyan senki nem tudja, miért van a szerelem, és mi kell hozzá, viszont azt mindenki tudja, hogy mi nem: „Szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell ész, szerelemhez nem kell semmi más, csak szerelem kell, és kész.”

 

Lesz maga juszt is az enyém…

Persze ez nem mindig ilyen egyszerű – amit a kávéházakban zongorázó, majd operettszerzővé váló Eisemann is tudott –, hiszen időnként az illető nem veszi észre, hogy a másik vonzódik hozzá. Ekkor nem tehetünk mást, mint bosszúsan, de bizakodóan azt mondjuk: „Lesz maga juszt is az enyém, csak az enyém, csak az enyém. Nincs egyebem csak a remény, csak a remény.” Máskor pedig harmadikként kerülünk a „képbe”, és fájó, hogy az, akibe szerelmesek vagyunk, mást szeret: „Gyűlölöm magát, mert másé, gyűlölöm magát, mert százé, gyűlölöm magát, mert nem enyém. (…) Imádnám magát, ha egyszer észre venne már, elhozná a vágy, ha csak egy éjszakára bár.”

 

Hallod-e, Rozika, te?

És amikor végre közeledik a kedves? Akkor bizonyára nem habozunk, mi mást tennénk, mint hogy a „negyvenhatos sárgavillamosan, sietünk a babánkhoz”, majd rögtön megszólítjuk, hogy „Hallod-e, Rozika, te, gyerünk a moziba be!” A mozi régóta a randevúk kedvenc helyszíne, mert „egy kis édes félhomályban, mennyi, mennyi, mennyi láz van, mennyi álmunk, mennyi csókunk ég…”

A nyelvi humort sem nélkülözi az egykori Kodály-tanítvány, ha a szerelem és a konyha művészetéről van szó: „lecsó, lecsó, lecsó, lecsó, lecsókolom a rúzst te rólad.” A rúzs a legtöbb férfit valóban magával ragadja, de mire van még szükség? „Egy kis rúzs, egy kis hús, egy kis vékony selyem blúz: ez az én kis weekend-babám.” Eisemann szerint nem jó sokáig nélkülözni a csókban, mert „van, aki bevallja, van, aki tagadja, de az is akarja, sőt! Apám is azt mondta, jó a csók havonta, de legjobb naponta, sőt!” Gondolni kell azokra a helyzetekre is, amikor nem cél a kapcsolat hosszan tartása, ekkor a legjobb mód: „egy csók és más semmi, vágyam csak ennyi, és csendben elmenni tovább.”

 

Eszenyi Enikő és Kern András az Egy csók és más semmi egykori vígszínházi előadásában (kép: jegy.hu)

 

Ez az álom oly mesés…

A szerelem persze múlandó, és az egykori szerelmes nem biztos, hogy boldog marad: „maga nős ember vagy boldog, maga rossz ember vagy jó? Vagy a nőket pont úgy falja, mint a trójai faló?”. Pedig minden lány arra vágyik, hogy a világ legszebb és legokosabb ifjú férfija legyen az övé: „Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán.” Aztán rá kell döbbennie arra, hogy: „ez az álom oly mesés, ám de jön a tévedés: a királyfi oly kevés, és hogy jön, tévedés…”

Amikor a „királyfinak” hitt személy mégsem kell, bátran mondjuk ki: „köszönöm, hogy imádott, hogy reám így vigyázott, de ne küldjön virágot nekem.” És ne féljünk váltani sem, mert kissé ironikusan szólva: „Higgyék el, direkt egyszeregy, olyan semmi egy válás: a nőnek egy áldás, a férje meg hálás.”

 

Megöl a szerelem

Az igazi nagy szerelem viszont úgy érezzük, ölni képes. Talán éppen ezért a Megöl a szerelem című sláger hozta meg Eisemann Mihály számára is a sikert:

„Bárhol vagyok, bárhol vagyok, várlak

Ébren is meg álmomban is látlak.

Átsírom az éjszakát,

hátha egyszer megtalállak,

hátha egyszer boldog leszek én.

Megöl a szerelem, a vágy, a könny,

megöli a szívemet a hazug közöny.

Nélküled nincs tavasz, se ősz, se tél, se nyár,

didergő lelkem rád, mint napfényre vár.

Megöl a szerelem, tudom, megöl,

nincs többé menekvés a múlt elől.

Te vagy nekem a tűz, a víz, a föld, az ég,

te vagy a végzet, teérted elkárhoznék.”

 

Szövegek szerzői: Békeffi István, Halász Imre és Somogyi Gyula

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu