A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága eredetileg Anyanyelvi Konferencia néven született meg. (Szervezetünk megalakulásáról, eddig eltelt több mint harminc esztendős múltjáról Történetünk című fejezetünkben olvashat részletesebben.) Kezdetben a Magyarok Világszövetsége szervezeti keretében működött, mintegy mozgalomként, a magyarországi és a korabeli politikai helyzet következtében csak magyarországi és a nyugati szórványban élő magyar tudósok (nyelvészek, irodalomtörténészek, zenetudósok), művészek, írók, költők, egyházi és egyesületi vezetők irányításával, közreműködésével. Munkáját választmány irányította, s négyévente tartottak nagyobb összejövetelt Anyanyelvi Konferencia elnevezéssel.
A magyarországi rendszerváltást követően 1992-ben, az esztergomi közgyűlésén lett önálló társadalmi szervezetté, egyesületté: Anyanyelvi Konferencia – A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága nevet választva. 1966-ban, Egerben – folytatva a magyar kultúra terjesztésének egészére való törekvésből fakadó megújulást szervezetünk A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia névvel határozta meg magát. 2000-ben, Marosvásárhelyen pedig a közgyülés határozata értelmében szervezetünk meghatározása: A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (társadalmi szervezet, egyesület), amely ötévente tart közgyűlést, amely a Társaság legfelsőbb döntő és ügyintéző fóruma. Ezzel egyidejűleg rendezi meg a soron következő Anyanyelvi Konferenciát is, amelyen pedig áttekinti a magyar nyelv és kultúra, a magyar önazonosság megőrzésének és fejlesztésének Magyarországi határokon túli helyzetét.
Anyanyelvi Konferenciák
Az Anyanyelvi Konferencia első korszaka (1970–1992)
I. Anyanyelvi Konferencia, Budapest-Debrecen (KLTE), 1970. augusztus 1-15.
II. Anyanyelvi Konferencia, Szombathely, 1973.
III. Anyanyelvi Konferencia, Budapest, 1977.
IV. Anyanyelvi Konferencia, Pécs, 1981. augusztus 2-8.
V. Anyanyelvi Konferencia, Veszprém, 1985.
VI. Anyanyelvi Konferencia, Kecskemét, 1989.
VII. Anyanyelvi Konferencia, Esztergom, 1992.
Az Anyanyelvi Konferencia – A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága második korszaka (1992–2012)
VIII. Anyanyelvi Konferencia, Eger, 1996.
IX. Anyanyelvi Konferencia, Marosvásárhely, 2000.
X. Anyanyelvi Konferencia, Révkomárom, 2005.
XI. Anyanyelvi Konferencia, Budapest, 2006. augusztus 18.
XII. Anyanyelvi Konferencia, Makkosjánosi (Beregszász mellett), 2010.
XIII. Anyanyelvi Konferencia, Nagyvárad, 2015. május 15–16.
XIV. Anyanyelvi Konferencia, Budapest, 2020. május 23–24
Nagyon nehéz egy szeretett ember féltett értékétől megválni, ha ő már az emlékeinkben él. Nagyon nehéz megtalálni a méltó helyet,…
[…] https://mnyknt.hu/525-eve-szuletett-450-eve-szolitotta-el-az-ur-nicolaus-olahus-olah-miklos-1493-156… […]
Múlhatatlan tisztelettel, figyelemmel és érdeklődéssel voltam, vagyok és maradok POMOGÁTS BÉLA professzor úr személye és életműve iránt. Professzor Úr bölcs…
A Balassi Bálint-emlékkard átadási ünnepségének neve az utóbbi években: kardceremónia.
Akár hihető, akár sem, mégis igaz, hogy régi szép népi ünnepneveinkről érdeklődve hallgatják a tanulók a tanítói, tanári és kortársi…